2008.12.14. 17:32
Barna Foltok
Itt ülök, fejemen a fülhallgató, amibe nem szól semmi...ég pár lámpa körülöttem, de olyan sötét van még így is, hogy alig látok a gondolatoktól. Reggel még volt időm a SpongyaBob-ot megnézni, aztán fel is öltöztem, majd bekaptam pár palacsintát és elindultam a felhős-esős időben biciklizni. Minden olyan bizonytalan. Nálam most 1 biztos létezik, az pedig nem más, mint a szerelmem. A mávosok sztrájkolnak, a vonatok ehhez kapcsolódva kiszámíthatatlanok. Az, hogy holnap hol leszek, szintén nem lehet tudni.
Sok ember fog ki és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben.
Eleanor Roosevelt
Hiányzik az az érzés, amit ez a kép kelt bennem. Meg remélem másokban is.
Mégis: most érzem jól magam. A lehető legjobban. Érdemes az első két számot meghallgatni, és elgondolkozni azon, hogy kik vagyunk vagy mit kell tennünk. Nincs még késő, 2009ig még van idő. Én is rájöttem: hiába van mindjárt itt az év vége, most szembesülök a legtöbb jóval és újdonsággal.
...majd a herceg kilépett a kapun és mosolygott. Észrevette, hogy a palotán kívül is vannak szép dolgok, amiket egy olyan helyen kelett megtaláljon, aminek létezéséről, még nem is tudott...
Megint én
Délelőtt pakoltam. Ritkán teszem, de a belejövök, olyan precízen végzek mindennel, hogy sokszor még én magam is csodálkozok munkámon.
Sok dolgom van még ebben az évben, amit nem szabad tovább halasztani jövőre. Éppen ezért most eltotyogok a géptől, egy képet teszek csak ki, amit tegnap csináltam.
Hogy miért ezt a címet adtam a bejegyzésemnek? Csupán azért nem szürkék azok a foltok, mert inkább a barna a domináló szín most körülöttem, ha körbenézek. Különben is: színesnek látok mindent. :)
Üzenem Mindenkinek: még nincs 2009!
2008.12.13. 21:46
Szombat Esti Gáz
yólwan. Csak szimplán hülyeségből adtam ezt a címet. Semmi jelentősége vagy utalása nincs a valóságra. Minden oké, bár nem az történt ma se, mint kellett volna, viszont tegnap is-ma is ettem palacsintát^^
Volt ma is utazás, készült pár fura kép xD
Elindult a nyomozás, oviból az ismerősöket megkeresem. :) Tök jó :D
Annyi minden új dolog történt most, sajnos befejezem mára. Úgyis nemsokára mennem kell. Holnap további hírek: 1-N-S-N Tőlem :)
Szólj hozzá!
Címkék: blog esti gáz szombat ovi óvoda palacsinta láz kilex
2008.12.13. 10:15
Indulás előtt...
Frissen mosott hajjal ülök itt, nemsokára indulok haveromhoz, majd ha vele elintéztük a dolgunkat, hazajövök, ebédelek és mehetek is vásárolni Sanyival xD
"akkor info sharing with my father, bájszikl' repaired, és most megyek hajat washing..."
Ennyit a csodálatos angol tudásomról...(legalábbis amit msn-en mutatok másoknak) xD
Tudom, hogy későn fogok hazaérni, de legalább hétvége van.
2008.12.11. 20:15
Rövid, de Hosszú
Reggel, amikor haverral kiértünk az állomásra: wáóóó :O xD
(Észrevettem, hogy legtöbbször a bejegyzést a reggel szóval kezdem) xP Lehet, hogy azért mert a reggellel kezdődik a nap? Érdekes nagyon^^ 4.50-kor kelek, de 6-kor kezdődnek általában az érdekességek...
Szóval kiértünk állomásra, és EL-TÉ-VED-TÜNK! Kész az egyik peron. Istenkirály xD
Tesi órán kiderült, hogy halvány jele sincs bennem a kosárlabda bármely részének, de ezt valaki nem érti meg. Majd rájön...
Rájöttem arra is, hogy pár helyen tök jó társaságba lehet keveredni, még ha nem is gondolná az ember. Osztályba elvoltunk, de ki lehet bírni halk röhögéssel is... xD
Ezt a képet még valamikor nyáron csináltam, ma csináltam egy másikat. A holdat körülvették a felhők, és egy 10 perc múlva már sehol se voltak. Csinálok majd egy montázst belőlük, és az tök jó lesz^^ Vár az esti program, én tiplizek.
♥♥♥Holnap iszonyat jó napom lesz!♥♥♥ :)
Legyen Mindenkinek az.
2008.12.10. 19:54
Szerdai bukfenc :D
Igaz, hogy ma nem volt tesióra, csak holnap lesz^^, de ma megint fordul a hét :D Jó irányba. Kicsim végre kiszabadult, holnap megyek is, mert már nem nagyon bírom ki...
Végre egy nap (holnap) amikor nem kell készülni semmire. ^^ Angol lesz...rendben, átnézni pár cuccot, szótanulás...el is volt intézve, :D (Szép magyarosan) <^.^> laza tesi...matek meg ilyenek. Korán végzek, suli után villamossal utazok nem keveset, de azt is kell néha. Aztán egyenesen meg se állok Irsáig.
Furcsa hétvége lesz, érzem :D Bár most a kisház a kert másik végében, nem megfelelő állapotú emberek fogadására, szóval nem leszek itthon. xP
Cserekereskedelem alakult ki kis körünkben, mától használjuk rendszeresen. Részletekért hívd a...nincsenek részletek XD Ami jön, az jön. Az a vicces benne.
Ma nincs valami alkotnivaló kedvem, túl jól vagyok hozzá. C U L8R
2008.12.09. 18:49
Összevissza
Olyan furcsa. Teszem a dolgom, mégse vagyok elégedett. Valamit kihagytam. Csütörtökön elintézem, de remélem nem lesz rá addira szükség. Igen, Ceglédre kell menjek, de mint írtam: remélem nem kell. Érdekes hazafele úton a vonaton el lehetett hülyéskedni a kezemmel a vonat oldalán, amit a napfény sütött, ahhoz képest milyen idő volt. Aztán még menjek el cangával haverhoz, -kabát elég- gondoltam...hazafele lefagyott a kezem -.-" Már itthon vagyok egy jó másfél órája. TV-t néztem és térképen keresgéltem dolgokat. Meg be is pakoltam holnapra, de ez már lassan egy ilyen 10perces rituálévá fogja magát kinőni...Szombaton túra lesz. Lett volna...nem tudom mi lesz, az biztos csak, hogy én hol leszek. Ez most 100%, majd a napokkal ez az arány csak nőni fog ;)
Most hallottam újra a hírt, hogy sztrájk lesz. dfgsdfg isdjf o
<<Én kérek elnézést XD Csak papám kezembe nyomott pár szőlőcukrot xD Épp írtam -.-" xD Nem baj, én jártam jól. Olyan jól sikerült az a pár betű, gondoltam nem törlöm ki.>>
Szóval sztrájk lesz... Suli az kizárt, hogy lesz, bejutni képtelenség...
Előre el kéne dönteni, hogy mit fogunk csinálni. :)
Akrobatatrükköket kezdek tanulni, sztem mindenképp megéri és jót is tesz^^
Készülök is a következő napra, hisz ki tudja mit tartogat számomra a jövő holnap bekövetkező része... ^.^
2008.12.08. 17:46
Dobókocka
Olyan jó volt a reggelem, annyira élveztem. El se hiszem :) Még a Hősök Terén is voltam. Aztán egy új utat kellett felfedezzek a suliba, még bőven fél órával előbb be is értem. Remélem nem lesz semmi baj Barbi, nem szeretném, hogy bármi bajod legyen. Hazafele út szintén maga a menny, bár megint átlagtempónál gyorsabban lépkedtem az állomásra, hogy elérjem a vonatot...
Nameg itt ez a dobókocka...4 oldalsó oldala a naponta ismétlődő dolgokat is szimbolizálhatja, minden nap várom a következőt, és élvezem minden részét. Néha történik valami extra furcsa, vagy nagyon jó, különös, váratlan helyzet, tehetjük ezt felülre, és van a kockának egy alsó oldala is ugye. Most tényleg őszintén remélem semmi okom nem lesz rá, hogy írjak róla. Ugyanis még nem tapasztaltam, ahhoz képest miket éltem már át. Nem tudom mi lesz holnap, nagyon remélem nem megy el a dolgok rendje a várttól. Új tesigatya, reggel energiaital. Kiderült, hogy ki lesz festve a körmöm és meg kell tanuljak korizni. Tök jó^^
Mára ennyi, ki kell találjak valamit, hogy megyek látogatóba és mikor.
2008.12.07. 18:14
Hétvége ReLoaded
Nézzük csak :) Ahogy elindultam tegnap délután teljesen máshova, mint ahova mentem volna...úgy fordult meg az egész dolog.
Mit kezdtünk 2db 18-as Watt-tal, azokután, hogy a CBA-ban összevissza megnéztem mindent? Hülyültünk, mi mást! xD Ez viszont már a mai nap...
Tegnap kerestem össze-vissza magamnak egy normális gatyát tesi órára, de nem találtam. Ma is kerestem, de siker semmi...Úhyhogy az lesz, kéremszépen: körbemegyek a pilsi boltok nagyszerű portékái között, és az első fekete nadrágot megveszem...
Kész, Vége, Finito, The End stb...Ennyi^^
Amit ma lerendeztünk haverommal a CBA-ba...tyűűű XD júúúúúúj szavakkal rohangáltam oda mindenhez, mint valami degenerált hülyegyerek...
Sötétben értem haza, ami nem ért váratlanul. 1 óra alatt voltunk Kökin, könyvesboltban, cba-ban ugye... xD Westendben is^^ Azt viszont érdemes megltogatni, emrt qrva jó lett^^ Aztán irány haza vonattal, ahol az egész kocsiban csak én ültem egyedül ... -.-"
Ebből is látszik mekkora forgalom volt hazafele...Belemélyültem az újságokba, majd hazaballagtam. Holnap pedig reggel ismét nagyon jó lesz, majd elindulok valahonnan Pestről a suliba...
2008.12.06. 11:23
Tehetetlen vagyok
Rájöttem, én sokszor semmit nem tehetek még akkor sem, ha nagyon szeretnék. Nálam is létezik egy magasabb rangú tényező, ami néha helyettem irányítja a dolgokat...és tehetetlen vagyok ellene...
Én
2008.12.06. 10:38
Egész éjjel tervezgettem
Úgy mentem el aludni, hogy tudtam: ki kell találjak valamit mára. Remélem nem rontom el még jobban a dolgokat, megpróbálom az időmet jól beosztani. Nem tudom, mikor fogok megebédelni, de utána el is indulok. Este, miután hazaértem (a gondjaimat magam mögött hagyva) felutazok Pestre. Aztán a vasárnapot már tényleg nem tudom elképzelni, mi lesz. Azt tudom csak, hogy kerek2 óra múlva már úton leszek. Aztán majd kiderül mi lesz. Holnap este írok. Vagy nem.
Addig is kellemes előKarácsonyt Mindenkinek!