kilex 2009.06.20. 20:11

Visszatértem

nosigen... Örülök, hogy végre a saját ágyamba térhetek nyugovóra az este. AMinek mégjobban örülnék, az viszont az lenne, ha ezt az 5 napot újra átélhetném, mert 1szerűen leírhatatlanul jó volt!!! =) IGEN, erre vártam. Amikor megnéztem a Camp Rock-ot, azt akartam, hogy legyen egy hely, ahol így elvan mindenki.
Most ez történt...
Kedden, amikor kiértünk pár ismerős arccal a gyülekezőhelyre, még nem is gondoltuk, hogy mennyi minden fog történni azzal a sok új emberrel, akiket láttunk. Már az első fél órában meglepetés ért. Volt munkatársam, és régi jóhaverom szintén ugyanabba a táborba ment, ahol voltam, így tehát majdnem 1 tucat új arc körébe csöppentem.
Már az odafele tartó utazáson is kiderült, kikből fog állni a csapat.
Amikor megérkeztünk a táborhelyre és lepakoltuk a sok cumót az aszfalt közepére, akkor még nem is sejtettem mennyi új emlékkel hagyom majd el, ugyanazt a helyet.
...és ma, amikor kiléptünk csomagjainkkal a kapun, olyan érzés futott át a vénáimon, aminek örültem ,hogy megtörtént velem és jó volt, hogy ott lehetettem. Mégis rossz volt; nem volt kedvem elhagyni azt a helyet, a társaságot.
4 éjjel, több alkalom a strandon. Meleg, napsütés, hideg és eső. Szél és pia, szabályok, és szabálymegszegések.
Ki ne hagyjam azokat a fantasztikus estéket, amiket a többiekkel elhülyültünk. 1000+1000 beszólás, oltások, vacsora csata, kúltúrált viselkedés az étkezések folyamán és még sorolhatnám mennyi minden történt azalatt az idő alatt.
Az biztos, hogy ezt a hetet nem fogom elfelejteni, míg élek.

Meg persze figyelembe kell vennem, hogy még a holnapi nap hátra van.
Részletekről még semmit nem tudok, csak abban reménykedem, hogy jó lesz és egy szuper vasárnappal zárul ennek a fantasztikus nyárnak az 1.hete. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kilexworld.blog.hu/api/trackback/id/tr871197507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása