A nyár alatt már majdnem elfelejtettem milyen érzés minden hajnalban felkelni, inni egy teát, majd a napkeltében elindulni suliba. Mikor elindulok már 100%os teljesítőképességgel máködök, a vonatúton pedig mindig történik valami, szóval nincs unalom.
Kemény 2 nap kellett, h visszarázódjak az iskolai életbe. Leszámítva, h 1 tavalyi könyvemet nem találom, - ami kéne - azon kívül minden jó úton halad. xd

"Kész öngyilkosság.
Minden egyes Veled töltött perccel
szívem egy darabja foszlik szét...
Vajon készen állok a halálra?"

/ kivételesen saját /

Megéri gondolkodni? Megéri olyan dolgokkal foglalkozni, melyek már értelmét vesztették?
Most találtam egy frappáns idézetet, ami pont illik a hangulatomhoz.

“Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik.
De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra,
hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.”
/ Helen Keller / 

Most is ez történt. Illetve folyamatban van. Lehet már a kilincset fogom, csak nem akarok sehova menni? Kitudja... Elfelejtem most az érzéseket. Rajtam az álarc.

A hétvégén egy évi rendszerességgel megrendezett esemény lesz. Nem egy nagy dolog, de mindig jó szokott lenni. Ismét itt a SzeptemberFeszt :D Tavalyhoz képest annyi változás történik, h társaság lesz. ^^ Rossz nem lesz az biztos. ;) =D

Mára ennyi. Minden érzésből rakok el egy keveset a következő bejegyzéshez. byebye

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.