2008.11.03. 19:22
Egy Átmeneti Nap
Szokáksosnak nem mondtható időpontban felkeltem (6-kor), majd irány a suli. Henrikékkel a vonton jól kitárgyaltuk a pipadohány és a szendvicsek fiatal korúakra kiható életkor-problémáját, majd (mivel első 2 órám nem volt) tanultam kicsit töri dogára.
Érdekes módon a tanárnak pont nem volt kedve vagy lehetősége bejönni órára, szóval ennyit a tanulásról... xD Attól föggetlenül a nap jól telt, Sanyi barátom nem jött, mert megfázott. Neki innen is csak gyógyulást elősegítő szavakat tudok küldeni.
A holnapi napom olyan kiszámíthatatlan most, mint a következő matekdoga időpontja, az is lehet, h suliba se megyek. Viszont reggel ugyanúgy 5kor fel kell keljek és el kell induljak, azonban lehet, h félúton vissza kell jönnöm...
Örülök annak, h lesz hajvaslóm. Wégre, hála a szent hullahopp-karikának. xD
Miután Sanyi megkajált valami vacsoránakvalót, megyünk zúzni Diablo 2-be. Új karit csinálok, olyan brutálpower nem lesz, mint a mostani, amivel egyedül játszok, de hát ez van. :D
Újabb jóhírek, csak hogy ne ereszkedjen a hangulat. Bár senkinek semmi köze nincs ezekhez, meg nem is érdekel senkit, de azárt jó érzés leírni^^ :
-kész lett a kockás művem
-nemsokára újabb túra lesz
Ezekenfelül pedig kezd kialakulni a többi emberhez viszonyítva szokványos viselkedésmód a buszokon. Annál inkább negatív irányba mozdul ez a mutató Pilisen.
Páran rámírtak msn-en, ezzel is figyelmeztetve, hogy idő van. Szóval: Save & Esc
2008.11.02. 20:01
Ennyi Wolt, Jó Wolt
A szünetnek vége, nekem meg nature hangulatom van, nem tudom, hogy miért. Ez van.
A délutáni Diablo 2 Sanyival egész jól sikerült, holnap lehet, h lesz folytatás.
Elkenem a dolgokat, és a jövő7en vmeik nap csak úgy random fogok írni, vagyis elkezdem vhol, majd lehet találgatni, h hol lesz vége. De nem is gondolkodok rajta többet, majd lesz belőle valami. A hajvasaló alakul, az viszont még korántsem biztos, h megyek holnap suliba. Pedig fogok. xD
A szünetnek vége van, eltelt, ennyi volt. Amit szerettem volna, azt meg is csináltam mindent. Most állítom be a telómat holnap reggel 6ra. Örülök, h nincs első 2 órám, legalább felkészülök visszatérni élni uncsi napjaimat. Amik így jobban belegondolva nem is olyan unalmasak...
Holnap viszont, gondolom azért, hogy visszaránduljunk az iskola folyton-forgó kerekébe, rögtön egy töri dolgozattal fogunk a nap folyamán indítani, majd másnap, kedden ping-pong-verseny lesz.
Egy kicsit fázom, itt a gép melett ülve... van vagy 15° maximum. Közben vallatás alá vetettek engem, de úgyis mindjárt megyek, bedobom magam a kádba, aztán TV, és szunya, met holnap koránkelés van.
Szólj hozzá!
Címkék: blog ping pong diablo 2
2008.11.01. 13:21
Búcsú a Szünettől
És Igeeeen! :D
Hazaértem. Volt időm ebédelni, miután tegnap egy iszonyatosan jó este után sikerült aludnom 8 órát. :D Elmesélem hogy kezdődött...
Tegnap dél körül egy rejtett számú hívást kaptam. Később kiderült, hogy a mamám volt az. Ha akkor mondta volna valaki, hogy ezzel a hívással 2 napomat gyökeresen átrendezi, nem hittem volna el...pedig így történt. =D
Bérlet híján nem mehetttem a központba, de mamámig pont eljuthattam, így hát a családi ebéd (meg egy kis Diablózás után) ^^ elindultam. Azt hittem unalmas egy vonatút elé nézek, merthát egyedül eléggé unalmas. Fülhallgatóm meg nincsen, de hála jóbarátomnak, lehet, h hamarosan lesz^^ Pedig rosszul gondoltam, mert kiderült, hogy egy egész csapat megy fel Pestre, ki vásárolni, ki más, egyéb okot elintézni.
Először úgy terveztem, ha már felmegyek, ott is alszok, azonban egy 2perces beszélgetés az esti pipázásról, meg az ottalvásról haveromnál, rögtön rávett, hogy érkezésem után jó 1 órával el is induljak, vissza: Pilisre^^
Kis 1eztetés után skerült egy vonattal hazavánszorognunk Henkkel, majd találkoztunk pár kedves ismerőssel, mjd haza lettem kísérve... xD
Aztán zseblámpát a kézbe, cangára fel, és tiplizés Henrikhez.
3. tagunk nemsokkal később érkezett meg a pipával...Mindenki a helyén, kezdődhet a bulizás...^^ Megnéztünk 2 filmet: Kung Fu Panda, illetve Wall-E voltak a kiválasztottak, természetesen Uri Gellernek nem volt köze a választáshoz, ahogyan a november 4-ei elnökválasztáshoz se lesz sztem sok köze... xD ^^
Éjfléig szórakozás: gépezés, súlyemelés, filmek, fogyasztás, zenélés xD , kevés D'n'B részemről, majd hajnali 1ig punnyadás, 9ig alvás. :D
Köszönet az ételért/italért, illetve a hangulatvilágításért, ezentúl a hangszerekért és a kiszolgálásért Edinának^^
2 nap és újra suli, addig pedig mindenki használja ki a szünetet. Én is azt teszem xP
2008.10.30. 21:31
3 Szó
¤. 'Majd *¤
¤×. holnap .פ
¤° írok... ł¤
Szólj hozzá!
Címkék: majd holnap írok
2008.10.29. 20:15
Egy kis Kiegészítés
Ez az "Uno Momento" kicsit nagyra sikeredett, de a lényeg, h itt vagyok, és írok^^
A változatosság beköszönt napjaimra, melyek nagy részét itthon töltöm.
Az alvásrekodromat megdöntöttem. Délelőtt negyed11ig aludtam. Ez volt a rekord része.
Megint elmentem cangázni, ugyanúgy találkoztam Gáborral, Sanyival, Vivivel. Annyi változás történt, h felhívtam Janit, akinek vmi szerelmi bánata van, és nem jött el, szóval ha legközelebb találkozok vele, akkor a feje fog fájni, nem a szíve... xD
A D'n'B kezd a jónál is jobb lenni. Én is már ahol vagyok, lassan mindig táncolok, de az nem baj, legalább nem unatkozok. xP A hajvasaló-és keksz imádat kezd urrá lenni rajtam, ha nem írok drasztikusabb időn belül, akkor elraboltak a kekszek. xD
S.O.S - Aki akar jönni cangázni, (és pilisi!) dobjon meg egy mail-lel, vagy írjon msn-en, mert sürgősen le kéne menni^^
Készülőfélben van egy Válogatás CD, (zenei), akinek lenne ajánlása, az küldjön egy mail-t a kraszim@citromail.hu-ra , zenét csatolva, vagy ugyanezt megteheti msn-en.
A borítótervek kész vannak, szavazás lesz, h meik legyen. 12-13 track lesz, klip viszont nem, de majd lehet róla szó későbbi CDken.
Ha befejeztem maradék teendőmet, irány az ágy, vacsival és TV-zés lesz, yeah... xD
2008.10.28. 19:43
Maradj Otthon, vagy ne menj sehova!
A címből remélem kiderül,h mien változatos volt a mai napom. Majdnem 3 percet gondolkodtam rajta, h mi legyen a cím. xD
Amikor reggel felkeltem fél10kor, már tudtam, h kb egész napomat köntösbe, vagy mi a rákba fogom tölteni. Így is volt. Reggeli, gép, ebéd, gép. Változás: elmentem cangázni.
Nem tudom minek, de jólesett... xD Ráadásul kölcsönkaptam egy játékot, ami kiderült, h már megvan... Mondom széép^^
Még írok, de most megyek, mert fontos dolgom akadt.
¤Uno Momento¤
2008.10.27. 21:32
Támad a 7fő
Lassan 2 hónapja, h blogolok. Azóta elég jól elvagyok, ürölök, h ennyien látogatják az oldalt. =D Azt viszont nem tudom, h miért éppen a hétfő az, amikor sikerül leírnom, hogy Hétfő xD Valahogy mindig akkor jön rám az érzés, hogy: MOST xD
Sanyival felmentünk Pestre. Az állomáson azzal találkoztunk, akihez tulajdonképp mentünk volna, de kiderült, h Ő meg itt volt, Pilisen, puszta 50 km-rel arrébb... xD
Nekem meg megint sikerült megtalálnom a vonattal kapcsolatos furcsaságot.
Tehát megint mi szívtuk meg, mert valakik betörték a vonatnak a szélvédőjét, vagy mi a fenéjét... Mi meg álltunk Üllőn, a semmi szélén, és vártuk mikor jön ránk az unalom.
Végül átszálltunk az IC-re, ahol nem ülhettünk le az 1.osztályra, szóval csöveztünk az ajtók előtt... xD :) Mikor felértünk, egy röpke 3negyed órás késéssel, dnb-ztünk egyet, buszoztunk is, foci is volt, asszem kikaptunk, de nem biztos^^, aztán izzadtan és szomjasan hazajöttünk.^^ Vonaton még rajzoltunk a párás ablakra, és mentünk Sanyikával haza.
Kereken 6ra hazaértem, +nyertem a maradék versenyeket SW Racer-ben, majd húztam kicsit a nekrómat Diablo 2-ben, akinek immár Gólemje is van^^
Holnap megint Pesten fogok kikötni szerintem, de nem is baj, ha jól érzem magam, amíg szünet van. Ki kell használni. Szóval: most megyek TV-zni. Amúgy a tegnapi Narnia valami iszonyat jó volt, remélem sokan megnézték akik nem látták, meg azok is, akik látták, mert nagyon jól ki lett találva. Várom a Caspian hercegét folytatásként...
2008.10.26. 18:47
Találkozás és Búcsú
A mai nap amennyire naggyal csak letudom írni: JÓ VOLT xD
Reggel felkeltem 9kor, az óra átállítás miatt, szóval kipihenten keltem...mondjuk xP
Délben teleettem magam, majd irány cangázni, annyi emberrel találkoztam ma, h köszönni se volt időm mindenkinek, nem is beszélve arról ,h ha közben telefonálnak, nem tudok 3felé beszélni xD Penny után, (ahol kerek 37 percet álltam sorba egy energiaitalért) láttuk Patrikkal Barbit, aki tekert, mint akit kerget a kutya...Gondoltunk 2t, és utánamentünk, beszéltem is vele, kiderült, h Kinga pilisen van! :D Mondom tökjó, és elmentünk Petihez, aki 2kor kelt, aztán utólag sikerült kiderítenem, h visszaaludt és 4kor kelt fel :P Szóval kellemes időtöltés közben megzavartuk haverommal^^
Irány Vivi, találkoztam Kingával, és Brigivel is, de vele már a nagy pilisi rendezványen:
a búcsún... :P Először kizavartak, mert cangával be mertem menni...Érdekes, szóva tettem, hogy aki kocsival van, arra miért nem szólnak rá. B****tt válaszolni az ürge, szóval kimentem, majd kb még 3x visszamentem... A csúcsponton keltt hazajöjjek, merthogy nincsen lámpám :W Mondom nagyszerű...
Holnap Pest Sanyival, Mátéval, remélem Pisit is ráér, esetleg Dávid, ja meg egy köszi mindenkinek, h ezt a Barátok Közt-öt meghazudtoló módon utánzó nézáradatot képes volt végigolvasni. Én cska ennyit tudok tenni annak érdekében, hogy:
10 éves a BK! ^^ Tök király, még egy jel az RTL Klubbon a jobb felső sarokban...
Lassan el fogják foglalni az egész képet: +12, +18, premier, meg Celeb vagyok...
Kész röhej. De hát ez van, sprite...a a 7Up az jobb ;) Jumpos ital =D
Megyek még megnyerek pár versenyt a SW Raver-ben, aztán húzok pár szintet a karimon Diablo 2ben, utána Narnia RTLen, majd egyéb vasárnap esti elfoglaltságok...
2008.10.25. 19:18
Another Part of Me
Szüleim felkeltettek korán. Nagyon korán, mielőtt elindultak. Én meg kamaszkölyökhöz méltó módon visszaaludtam. Aztán fél9kor, ahogy kell mentem gépezni xD
Haverom 11re ideért rendesen, volt Lemmingball, Star Wars Racer, ami még lesz is, mert eléggé megindultam arra, h mindenhol 1. legyek...^^ Aztán zene is volt, meg minden ami kell, egy kis msn-ezéssel felöntve. =D
Végülis az egész napot majdnem gépezéssel töltöttük, meg ettünk ugye iszonyatfinom brassóit. :D Majd szülők haza, mi meg elmentünk játszótérre, sportparkba, állomásra,
nyomtam a D'n'B-t, mert mostmár lehet átállok arra. (Persze szigorúan Jump melett)
Megasztár fél óra múlva :D Szurkolunk Fekete Dávid, bár nem tudom, h miért, sokan vannak, akik jók, most éppen Ő van soron^^ Aztán még kéne nézni hajvasalót, meg pipát, majd játszani egy kicsit.
Ja! Plusz kezdtem egy nekromantát Diablo 2-ben^^
Az életkedv kezd visszajönni. Ma voltam kinnt búcsúban, bár nem voltak sokan...
(10 ember) xD Holnap viszont kimegyek, ha már hívtak. Remélem többen lesznek.
Aztán meg voltam billiározdni...Kiderült, h utoljára 2007 júniuában voltam. 17én...^^ Látszott, mennyire kijöttem belőle xD De azért az is jó volt...
Holnap idő-átállítás!!! Yeah :D
Most viszont megyek, mert hív a game, meg a TV.
A mai nap tapasztalata: a hűtőben nem lehet kaját melegíteni. XD
2008.10.24. 20:21
Vágyak, várlak...változok...
El lehet terelni a folyót, dacolni lehet a tenger viharaival, meg lehet hódítani földeket, országokat, le lehet győzni a legvadabb bikát, de tiszta lélekkel tiszta társra lelni a legnehezebb ezen a világon.
Jean-Pierre Montcassen
Mint írtam, volt pár fura pillanat a bulin. Lehet, h csak nekem volt az, de az is meglehet, h ez kiterjedt másra is. Nem tudtam akkor, min gondolkozom, csak úgy jött a gondolatmenet. Ráadásul Akon Apologize c. száma szólt éppen, én meg ott guggoltam a kanapénak támaszkodva a földön. Lehet szerettem volna valamit, amit tudom, h nem kaphatok meg, de ezt így utólag belegondolva is nehéz felfogni.
Miért kell valakinek az, ami nem lehet az övé?
Én is szeretnék sokmindent, persze. Ez mindenkinél így van, de azt, hogy SEMMI ne teljesüljön, azt már nehezen tudom elviselni. Előbb utóbb el fognak fogyni a vágyaim és akkor nem lesz miért élnem. De hogy tartsak fennt magamnak valamit, ha eddig azok közül, amiket szerettem volna, semmi nem teljesült?
"Nem vagyok képes mindig újat akarni!" És előbb-utóbb már tényleg, "csak" létezni fogok és az senkinek nem lesz jó. Vagy ki tudja...
Lebegjen mindig valakinek a képe előttem, vagy legyen mindig miért küzdenem, akár jó, akár rossz, csak legyen valami, amiért érdemes élni! Vagy érdemes csak lenni!
Nem szeretnék hánykódni egy szalagon, amit nem én irányítok, de még csak bele se tudok szólni a működésébe... Az se baj, ha van valaki, aki megmondja mit kell, vagy kéne tennem, de az nagyon nem jó, hogy se más, se én nem tűzök ki célokat magam elé. Így előbb utóbb a történések fognak engem sodorni, ahelyett hogy én irányítanám őket.
Itt ülök egy viszonylag "új" külsőben, ami még nem is 100%, hogy marad, de muszáj elhitetnem azt, és tudatnom is egyben, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam, csak más szemszögből élek. Mindezt azért, h könnyítsek a jövőbeli gondjaimon és könyebb legyen kiheverni a csalódásokat.
És hogy ne maradjon ki a nap jóhírek nélkül. (Bár már így is 2x-ra írok^^) xD :
Kész az új fejléc.^^ Sztem jobb lett, mint ami volt, véleményeket várok. :)
Ha vkinek van bármi ötlete, vagy témája amiről szeretné, h írjak, szóljon. ^^ :D