kilex 2008.11.14. 20:10

Suli, Opera, Park???

Reggel nem gondoltam volna, h ennyire jó napom lesz. Pedig az lett ;)
Ugye az első órám alapból elmaradt. xD Aztán fizikán végre sikerült valami okosat mondanom, igaz előtte benyakaltam fél liter Adrenalint... xP
Aztán összegyűtünk az aulában és mentünk az operába. Összességében nagyon jó volt az előadás, ami igen: balett volt. (és nem volt rossz)^^ Bár az utolsó 3. felvonást nem nagyon kísértem figyelemmel, mert mással votlam elfoglalva XD Sikerült megismerkedni Barbibal, szóval neki innen is szia^^ , aztán: miután kiderült 1fele vezet az utunk haza, így együtt jöttünk. Aztán jött a könnyes búcsú, majd megint társaságban sikerült hazaérnem. :D Huhh, volt 10 perc pihenőm, máris irány Pilis-központ :P , Wixivel ~kb 2 órát voltunk itt-ott, meg amott ( de csak neked) ;) Aztán útközben összeszaladtunk Tibikével, aki: hát nem tudom XD sztem csak önmagát adta. Az idő kezdett hidegedni, a cangám is kb. a fagyhalál környékén tekert, de úgy konstalálom sikerült mindannyiunknak hazatérni, épségben és jó küllőkkel. =D

Sokan kérdezik: miért ien a blogom?
Kérlekszépen Titeket, azért mert csak akkor fogom külön témáról írni, ha lesz miről. Szerintem a következő ilyen nagyobb véleménykifejtésem Karácsony körül várható, mert össze lesz foglalva <nah, a kis Kazinczy-s szépkiejtő - a szerk.> a 2008as év, plusz az újévről is lesz pár szó, meg a fogadalmakkal is lesz kitérő.
Most viszont belemerülök az 1órás tektonic-remixbe, előtte SP, mert vki nagyon kéri már, aztán irány a holtpont és a HÉTVÉGEEE ... ... ... :D

kilex 2008.11.13. 20:36

Immár Otthonról

Jó érzés volt leülni, bár bevallom, egy pöppet fázom. Nem tudom miért, vagy mitől/kitől, milyen okból, de fázom. XD
6tól fél7ig iszonyatjó fél órám volt^^ Lehet jobb is, de most ez pont jó volt.
A tervek szövődnek, mint minden más, remélem nem fog elfogyni a fonal, és nem megy majd tönkre az anyag. Jó lesz ez így, ha ügyes kezek munkálkodnak rajta. ;) :D
A versenyről egy szót se...sztem kivehető az írásom hangulatából, amit a helyszínről írtam. A Holnapi napom viszont már előreláthatólag is szép lesz:
1. órám ugye nincs. Lesz összvissz. egy fizika, utána irány az opera. (Az a baj, h ismétlek, de majd leszokok róla) ^^ Utána még beszervezek vkivel egy talit. Nameg haverom lejön Pilisre, szóval szombaton lesz hülyülés. Aztán vmi esti órában felmegyek Pestre, hogy a vasárnapi túrára kipihentem tudjak elmenni.
Most is megyek, hogy holnap is vmien szinten kipihent legyek. Ha azzal az 5 óra alvással ez megoldható. De a reggeli "csokis kapuccsinó" sokmindenre jó. ^^

kilex 2008.11.13. 16:20

Ülök és Unatkozok

Végre sikerül a suliból írnom! Múltkor már szerettem volna, de a sok kocka osztálytársaim, mint a hülye rohannak az órák után travian-ozni a könyvtárba, így még csak 1 percet se voltam saját erőmből ott. Igaz, most versenyen vagyok és igazából nem csinálok semmit.
Nem is tudok. :( Most pazaroltam el 5 órát az életemből. 1kor már vígan otthon lehettem volna, erre még negyed órát ki kell itt bírjak. Mielőtt idejöttünk osztálytársammal a versenyre, ping-pongoztunk, nemsokára meg elkéreckedek...el kell érjem a 17.11es vonatot, mert Pilisen találkozm van. Már bőven sötétben fogok hazaérni...
Este lényegesenn több írást fogok produkálni, most viszont megyek...

kilex 2008.11.12. 20:29

Az Szééép

Ahhoz képest, h ez a hét elég unalmasnak ígérkezett...hűhhaa XD
Hétfőn ki lett vasalva a hajam. Érdekes, még mindig tart, pedig már azóta mostam hajat... xP
Kedd. A színjátszón teljes káosz volt. Idézet: süket, vagy tán fattyú van a fülébe?
Szerda, avagy a mai nap. Jó jegyek jönnek mennek, rossz jegyek néha becsöppennek.
Mindenre számítok mostmár jegyekkel kapcsolatban...
És még csak a hét közepe sincs XD Vagy ha van is, csak alig... xD
Csütörtökön, azaz holnap ( :P) infoverseny 2től 5ig...Hű, de jó lesz nekem...Aztán Wixivel tali vmikor, ha már hazaértem.
Péntek: 1.órám nincs, a 2. fizika. Az még őgy ahogy elmegy. Aztán megyünk az operába. Remélem jó lesz^^
Szombaton laza nap lesz, tanítok egy kis Jumpot, aztán irány a park D'n'B-zés... :D
A többi részletre csak akkor derül fény, ha már ott vagyok.
Vasárnap irány a Börzsöny! =D Újabb Kántor-Túra, immáron ebben a tanévben a...
lássuk csak :P 3. asszem^^ Szeptember-október-november... 3. :D Király :D

A villanyokat a hátam mögött fél percenként felkapcsolja valaki...  -.-"
Most pedig én fogok villanyt kapcsolgatniiiii XD Annyi dolog van a fejemen, hogy alig tudom forgatni. Szemüvegy, hajráf, füles a zene jobb hangzása érdekében.^^
Lassan zsúfoltabb leszek, mint a szekrényem a suliba... Pedig csak holnap fogok belepakolni rendesebben...
Irány a konyha, fürdő, aztán a TV... :P

kilex 2008.11.11. 20:38

Rövid, de Rossz

Épp most fejeztem be egy Honfoglaló játszmát, sajnos nem 1. lettem, mert ne mfigyeltem oda...de ez mos nagyon nem izgat. Útközben kerestem egy idepasszoló idézetet...

Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejárt. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezentúl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad a válás után - hálásan gondolunk vissza egymásra.

Müller Péter

Még eszek valamit, ha tudok, mert a szám eléggé kivan már 2 napja. Persze beszélni tudok, mert azt kell. De lehet, hogy nem fogok a következő nap. Suli után Sanyival megyünk vásárolgatni.
Mégse kell annyira sietnem, mert fél9ig maradok. (Ha már valaki ennyire könyörög)  ;)
Most viszont megyek. Célszemély is elment, a képem is kész van.^^
Még pár üzentet átdobok kedvesebb ismerőseimnek, és már...

kilex 2008.11.10. 19:43

Ennyiminden1szerre?

Szokásos reggel. Lett volna, ha nem a 7.17essel megyek, és nem a Henrikkel. Csöveztünk a lépcsőnél, mint mindig, ha nagy a tömegnyomor... xP
Szól az AFC, a hajamat sikerült Sanyinál megcsinálni. Itt, 3. helyen mondok még köszönetet neki. :) Szerda-csütörtöktől pedig jön az új style. A holnap versenyt nem tudjuk oszt.társammal, hogy 1általán holnap lesz-e. XD Szóval marad a kérdezősködés meg a szaladgálás. Aztán majd az osztálytársaimnak, meg az összes többi embernek, akit ismerek lehet mondani a dolgokat...

A telefonon rá van csatlakoztatva a gépre. Zenék száguldoznak ide-oda, a lámpa megint ég, de nem azért mert forró és lángol, hanem mert világít.
Örülök, h van új olvasóm, Dóri személyében, köszi neked is. Lilynek is köszi mindent. :)
Most jutott eszembe, hogy Janinak is kössz a Csíkot XD XD

MSN-en kicsit megszaporodta a partnerek...hiába. Minden változik. Ez ellen semmit nem lehet tenni. Én is ki kell még találjak valamit, hogy mit csinálok a jövőben, mert eléggé üres most a nemrég még "betáblázott" naptáram. Fogynak a lehetőségek... xD
Ma pl el kellett volna menjek telót venni egy haverommal. Remélem nem fog haragudni, hogy nem mentem... xP Neki egy bocs...

Annyi sok hülye kérdést kapok, lassan kreálok egy címet, ahova küldeni lehet ien izéket, és majd válaszolok XD <×Coming Soon×>
Én is jókor kezdek el képet szerkeszteni... :D Nem baj, befejezem hamar. Még van fél órám kb... Meek is ;)

Tegnap megint egy telefonhívás miatt mentem fel Pestre, ezesetben viszont már ott is aludtam. Szóval: ha van logika, kiderül, hogy ma jöttem haza. Mielőtt elaludtam, jött a szokásos elmélkedés, amit vmi miatt csak ott tudok. xP
Hogy mire jöttem rá?
 

Az elmúlt napokban azt tanultam meg, hogyan ne bízzak meg másokban. Örülök, hogy nem sikerült. Van úgy, hogy másokban keressük önmagunkat, hogy meg tudjuk határozni, kik is vagyunk, de én szerencsére egyre inkább csak magamban keresem.

A távolság íze címú filmből idéztem, szerintem pont ideillik.
Bízni lehet másokban, ezt nem mindig haszánlom ki, de tudom vannak páran akikben lehet. Függni viszont még mindig nem szeretek másoktól. Jobb az, ha az én képességeimmel oldom meg a dolgokat...
Arról sem szabad persze megfeledkezni, hogy ne titkoljuk el önmagunkat. Eddig sokszor én is ezt tettem, de most kezdek leszokni róla. Ehhez hozzájön még az egész évi stílusváltás, ugyanis hamarsoan vége az évnek, amit június körül még az eddigi legjobb évnek tartottam. Nos, valóban az volt. A legjobb jó és a legjobb rossz dolgok történtek velem, amiből tudtam tanulni, és még fogok is. 2009ben pedig rágyúrok az eddigi ismereteimre/képességeimre... xP

A mai napom? Reggel későn kelés, mert megtehetem, ha nincs suli...^^ Aztán irány a vecsési Tesco. Majd az ebéd. Kivételesen sokat ettem az előző két napban... :
-negyed kg sültrumpli
-5 vajaszsömle
-11 mandarin
-megint egy tetemes mennyiségű petrezselymes krumpli
-4 db sült csirkecomb
Breaking News: ebben a pillanatban kaptam papámtól 2 db puszedlit :)
Szóval ennyi volt a fogyasztásom.
Azon része, amire emlékszem XD
De lemozogtam itthon a kilókat, mert felpumpáltam a kosárlabdámat... xD
Mire hazaértem a fogadtatás nem volt épp a legjobb, szóval elmentem kosarazni kicsit laza öltözetben. Móni még nézett is nagyokat... :D Amíg pályán voltam Brigiék kijöttem, szóval volt társagág. :)
Ari volt fennt msn-en. Örülök neki, mert új imserőssel bővült az adatbázisom, tök jól elbeszélgetünk, viszont 5 perc múlva mennem kell és az idő szűke miatt most abbahagyom az írást. A zeneszám, amit hallgattam az is épp végetért.
Már csak elköszönök mindenkitől, és megyek is...

A szokásosnál közelebb ülve a padlóhoz ülök a gép előtt. A kislámpa a fal felé fordítva árnyékot vet a billentyűkre, miközben leütöm őket...1 órája értem haza, Sanyinál voltam és próbáltunk neki játékot feltenni, igaz az része sikerült is, de játszani már nem tudtunk...xP Meg ettem egy Strepsils-t, amit most ettem előrször. Tök jó volt^^
Aztán 15.50kor felpattantam az írósztaltól, mert 4re nekem találkozóm volt és nem szeretek elkésni nagyon sehonnan, szóval fel a cangára és 5 perc alatt kiértem a megbeszélt találkozóhelyre. Wixi pár perccel érkezett utánam, mivel sok hely nincs itt, ahol ell lehet lenni, gondoltuk leülünk a padra, aztán a célnak pont megfelel, ígyhát ott voltunk. Sötétbe borult az ég, a vártnál több ismerőssel találkoztam, majd elindultunk szépen lassan hazafele, aztán mindenki a maga útjára...
Így történt, hogy én is hazaértem, újonnan szerzett lámpámmal.^^

Holnap még nem tudom, hogy fogom beosztani az időmet, nem szeretnék től korán kelni, igaz nem is fogok, mert ezt én így előre tudom^^ (meg nem is ajánlom senkinek, h felébresszen...) xD
Kell menni cangázni, jumpot tanítani, meg biztos vagyok benne, h a ping-pong is vmien szinten be fog ütni holnap...aztán vasárnapot is meg kell majd szervezni.
Hétfő: haverom vesz telót, mivl úgy is ritkán járok Nyugatiba meg Westendbe... -  azt hiszem pont ma voltam utoljára XD - így gondoltam ne menjen már szegány Peti egyedül. Meg lehet, h akkor is fogok vmi nagyot látni, például amit ma is...
Szokásos Flyerz-PestiEst-EXIT újságokkal és különszámokkal a kezemben rohangáltam, mint a mérgezettt egér, de vmi fura volt az EXIT-tel...
Zacskósleves volt hozzá ajándékba!!! xD Sanyival azt hittük ott helyben nekimegyünk a mozibejáratnak... xP Ilyen pórhagyma meg sajtkrémlevesek... XD 1iket se szeretem, de csak van egy 4fős családban valaki, aki szereti...
Szóval hazahoztam és örültek neki.

Most pedig készülődök az esti sokáig-gépezéshez, úgyhogy:
Deseo una tarde hermosa. ^^

A hét utolsó előtti sulinapja...Az osztályfényképeket megkaptuk. Nagyon jók lettek^^
Nem tudom ki az a 37 ember rajta, de sok respekt nekik. xD
Ráadásul még rekordot is döntöttünk, mégpedig biológia órán az:
eddiggi legtöbb kiselőadás egy órán. 8 volt a rekord, de mostmár, hála nekünk: 10 :D
Mondjuk ebben szerepet játszott az is, h ha nem lett volna minimum 3, akkor TZ-t írtunk volna, szóval megértek és tisztelek mindenkit.
Készítettem egy előrenéző-kölcségvetést, durván egy tizesből megúszom a jövőheti vásárlást. Hajvasaló, egy újfajta AXE is kell a gyűjteményembe, meg tesire is kéne egy fejpánt, meg valami piros gatya... XD "Az előírást be kell tartani..." :P
Ezekenfelül megy az R'n'B a fülesbe. A D'n'B meg a suliba.
A hétvége előreláthatólag csak itthon fog telni, de sztem elleszek. Ma pl ping-pongozni voltam Henrikkel és Petivel. Meg a lányokkal kosraztunk. Már ha lehet kosarazásnak nevezni azt, amit ott leműveltem. xP Holnap meg Wixivel fogok talizni, hálistennek lesz hol legyek. Meg így suli után nem is baj, ha nem egyből otthon a széket meg a konyhát untatom a jelenlétemmel.
Ebben a pillanatban jelentkezett egy tanuló jelölt Jumpstyle-t tanulni. Plusz Adri is megtalált, akinek most örülök, de nem sokáig leszek már gépnél, szóval mindenki siessen.^^ Bár mire ezt olvassák, addigra én már rég nem leszek a ValóVilágban, valahol a Helyszínelők és a melegszendvicsem között leszek...

Most viszont megyek, mert sokan zaklatnak, h mennyek már...meg ugye még ennem is kell...

kilex 2008.11.05. 17:55

Roham

Tegnap nem írtam. Ma meg fogok, de hogy hol fogok kikötni a végén, azt még én se tudom. Hallottam kitől egy mondatot, miszerint:
"...sztem képes vagyok leplezni az érzéseimet..."
Persze magára gondolt a gyerek miközben mondta, E/1-be beszélt.
Ezt a mondatot szintén sokszor hallottam másoktól, ebben az esetben viszont én voltam az alany a mondatban. Legyek normális. Hát most megkapjátok. De nem fog tetszeni.
Aki ma akart vmit, az nagyon rosszkor talált meg. De aki ezentúl szeretne akármit, az is rosszkor fog megtalálni. Már az 1. két órában sikerült felhúzni a fejemet egy emberkének, pedig nem is olyan rossz a dolog, csak kicsit túlzásba vitte. Aztán jöttek a kérdések/kérések, amiket mint az alma a vizet, csak úgy le se sz**tam...
"Ti akartátok: most itt vagyok"-alapon ne várjon tőlem semmit se az elkövetkezendő időperiódusban...

Obama lett az elnök. Ezt így le is rendeztem, engem nem nagyon érdekel, ahogy semmi más, kivéve azt, hogy eltűnt a karakterem Diablo 2-ben. A segélykérő leveleket szétküldtem, kiváncsi vagyok ki fog először használható válasszal reagálni.
Ezenfelül a tegnapi ping-pong versenyt is sikerült lerendeznem lazaságommal.
Elvileg többre lettem volna képes, ez is egyik oka, annak ami történni fog velem mostanában...

Amúgy tegnap bejelentkeztem, de már meg nem mondom mi miatt, de végül nem írtam. Ezt már 1x leírtam, ez se érdekel, most csak bővebben kifejtettem.
Most meg már 2x-ra húztam az egeret a böngésző teteje felé, abból a célból, hogy egy új oldalt nézegessek, miközben írok. De neeem! Most csak írni fogok, és megintcsak nem érdekel, ki mit akar.

Sanyi végre jobban lett, ez a 3.nap pihenő sztem jót tett neki. Holnap már Ő is lesz...

Most meg a papám jött ide, egy papírlappal a kezében. Azt se tudtam, hirtelen mit akar. Mostmár azonban megvan. Pénzt adott, amit nagyon nem értek, de természetesen hálás vagyok. Mint ahogy ezt jeleztem is neki. Ő is mostmár 98 éves!
Ez csak amolyan háttérinfo, amiből még lesz egy pár az évek során, míg blogolni fogok. Kevesebb, mint 3 hónapnál tartok, de nem tartom számon, csak az elkövetkezendő hónapok 29. napját. A névnapom is 29-én lesz, szóval lesz miért izgulni a jövőben is^^ Ha már a dátumoknál vagyunk, ebben az évben már nem lesz péntek 13. Jövő évben viszont rögtön februárban és márciusban is lesz. =D
Pont a szülinapos hónapommal kezdődik. Aztán még lesz egy novemer 13, péntek. :)

Most hétvégére megint kell találjak valami helyi programot, mert különben unatkozni fogok. Tegnap este fél11kor jutott eszembe, hogy én melegszendvicset akarok enni.
Az igaz, h azt mindennél jobban szeretem, főleg ha én csinálom^^ Az én fincsi társaság-díjas melegszendvicsem egy kis borssal. :D Most döntöttem el, hogy ma is fogok enni. Illetve már akkor eldöntöttem, amikor hazaértem, de most jó hogy eszembe jutott.^^

Beszélgető partnerem száma msn-en lecsökkent 2-re, hál'istennek nem kell túlhajszoljam magam. (Se az ujjaimat.) xD
Eleget álltam ma. Visszafele a vonaton egy darabig ültem és halálfejeket meg koponyákat rajzoltam, aztán amikor a jónép leszállsz, leültünk egy 4esbe, aztán ott hülyültünk tovább. Kiderült, h Henrikékkel egy vonattal jöttünk, csak most rossz helyen szálltam fel, és annyi ideje nem volt szegénynek, h meglásson, vagy kiabáljon...

Mára ennyi, nincs kedvem többet írni, meg igazából ehhez kapcsolódóan nincs is miről, szóval:
Sur la vue d'autre part!

süti beállítások módosítása