Már nem tartom számon, hogy mikor írok. Igazából azt se tudom, honnan a fenéből jött ez a cím. nademind1...
Kezdjük a régebbi dolgokkal.
1 nappal a Kinizsi 100as túra előtt útitárs-barátommal felkerestünk pár boltot, hogy bevásároljunk a nagy napra. Másnap korán keltünk, nagyon. xD Kereken 7kor már óton is voltunk, 20km-ig fel se fogtam mibe vágtunk bele.
Csalódtam sajnos. Nem kicsit, nagyon. Délután 2től már egyedül kelett haladnom előre, egy olyan terepen és rendezványen, ahol még soha nem voltam. Olvastam róla jópár szép és kedves dolgot. A legtöbb mondat, amit visszahallottam: "jövőre soha" ...
Velem ez nem így lesz. Jövőre ha beledöglök is teljesítem a távot. Most csak 85km-ig jutottam. Első alkalommal. Időm még volt bőven, és az éjszakai gyaloglás részénél is volt társaság, akikhez csatlakoztam. Elindultunk, de minden lépésemnél csak annyit vettem észre, hogy Ők valahogy nagyobbat lépnek. A fejlámpáik fénye egyre meszebbről világított. Hangjukat elszórtam hallottam csak. Lépéseik viszont még pár percig visszhangoztak fülembe. Majd jött a monoton emelkedő. Már szinte vánszorgás-tempóban 'haladtam'...Eltűntek. Hátranéztem. Se mögöttem, se előttem, semmi fény. Mindenki eltűnt. Lekapcsoltam a lámpámat, leültem az ösvény mellé, és vártam. Azóta se tudom mennyi idő telt el, sokan elhaladtak melettem. Én mindenkit leráztam, hogy nincs semmi bajom. Majd egy idő múlva visszabangukoltam az utolsó érintett ellenörzőponthoz és megvártam, míg visszajuttatnak Pestre...
Mára már a "nagy kaland" harci sérüléseiből semmi nem maradt, mégis az emlékek minden egyes lépésnél megmaradtak bennem.

A túra utáni hetet sok meséléssel töltöttem, ettől eltekintve viszont ugyanolyan szokványos volt, mint a többi. Viszont a vasárnap... ^^ Hétfő pünkösd volt, szóval:

Elég borús idő volt szombaton, nem is mentem sehova, csak délután egyik barátommal lakóhelyemen mászkáltunk. Egy gyors temető-érintés után mindenki ment a maga útjára. Ez volt az előzmény.
Vasárnap: Elkönyveltem magamnak életem legjobb vasárnapját. Már jópár napja ígérgettem és meg volt beszélve, hogy felmegyek Pestre.
1x van egy évben gyereknap. Hát ez, tényleg az volt. =D Esőben értem ki, szinte senki nem volt a helyszínen. A vége az lett a dolognak, hogy éjfélre hazaértem, jópár órás hülyülés, mászkálás után. Élveztem :) <I Love Éjszakai Élet>

Megint egy pár munkanappal egybekötött kicsit tanulással dúsított utolsó hét egyike következett az iskolában... majd jött a Szombat. :D

Készültünk már egy ideje a Bravo díjátadóra. Természetesen mire felértem Pestre, már a vonatból látszott, hogy esik... -.-" Gyorsan szálltam le a vonatról. Ami viszont ekkor történt, azt nem felejtem el. o.o Fenntmaradt a vonaton a pulcsim. :(
Mire eljutottam a Nyugatiba, már hűlt helye volt a vonatnak, így még mindig pulcsim gyásza tart.

Ezekkel az ézrésekkel fekszek most le. Viszont: ×JÓ VOLT× :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.