2012.06.26. 13:36
Hello nyár, ég veled szakközép
Ahhoz képest, hogy majdnem 2 éve nem írtam, rengeteg minden történt.
Beköltözött életembe a parkour és az edzés. Leérettségiztem, több helyen dolgoztam, rengeteget buliztam, ismerőseim száma jelentősen megnövekedett, lelkesen kattintgattam a fényképezőmmel is.
13 évnyi "kőkemény tanulás" után, újabb 2 év következik, közben pedig egyre inkább el kell döntenem, hogy mit is szándékozom kezdeni az amúgy cseppet sem unalmas életemmel.
Van hogy nem alszok, van hogy nem emlékszem mit csináltam 10 perce, van hogy foggalmam sincs, hol fogok kikötni az elkövetkező időben - de ez így az izgalmas számomra.
A kaktuszom is kivirágzott, aminek nagyon örülök.
Lesz mit csinálnom a nyár folyamán, kihasználom a jóidő minden percét, mindenki jól tenné, ha hasonlóan cselekedne. Lehetőleg nem csak a PC-k előtt.
Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.
Popper Péter
Na nem mintha szeretném magamat felnőttnek tutilálni,
az idézet nem zárja ki, hogy ugyanezzel együtt nem lehet egy ember gyerek. Ameddig csak szeretne.
2010.06.18. 14:37
Summer Holiday
Ha nem jut eszembe, hogy írjak, holnap lenne 4 hónapja, hogy hanyagoltam a blogot.
Túlvagyok legjobb haverom 19. szülinapi partiján, de még a ma este se a pihenésről fog
szólni, mert Csapó#2 ballagási buliba megyek, vagy tudja a vihar, hogy mi lesz az.
A lényeg, h jól érzem magam. Az idő kicsit esős, sőt: konkrétan esik is. Majd eláll.
Legalább nincs az az agyforrasztó dög meleg. Már kezdtem kényelmetlenül érezni magam.
Ha nem a hőségtől döglök meg, akkor szarráázok a viharba. Erre meg csak rátesz egy lapáttal az allergia meg az orrvérzés. "Ami nem öl meg, az megerősít." - Kibírom... xD
Az utóbbi "felnőtt 4 hónapom" érdekesen telt. Suli, munka, nagyilátogatás.
Szerelem persze ^^ Minden rendben van, ~1 hónapja kb a hajamtól is megszabadultam.
Kezdenek rendeződni a dolgok. Már csak az a kérdés mikor lesz pihenés... ><
2010.02.19. 19:42
A nagybetűs 18
Valahogy olyan furcsa érzés, hogy mennyiszer gondolkodtam rajta:
Mi lesz ha betöltöm a 18at? Semmi különös.
Ott leszek, ahol szeretnék lenni. Jól fogom érezni magam, és ezután ismét kicsit
megváltozik a gondolkodásmódom. Persze ez egy folyamat, nem lehet 1ik napról a másira.
Azt tudtam, hogy ez az év elég extrém lesz, de hogy ennyire. =D
18 év, sok hónap, rengeteg hét és mégtöbb nap. Nem tudom és senki nem is tud visszaemlékezni minden napjára, de tudom hogy minden napot hasznosan töltöttem el.
Voltam boldog, szomorú, nevettem, röhögtem és sírtam is. Fáradt nem voltam, kivéve egy alkalmat: egy 3napos versenysorozatot. Bár ott is csak olvasni kellett :P
Sétáltam, futottam, buszoztam, vonatoztam, túráztam.
Iszonyatsok embert megismertem, de ezzel nem álltam meg. xD
Annak örülök, hogy ha alkalom volt, mindent csináltam, amit tehettem. ^^
Valahogy nem tudok írni normálisan, szóval ez most ilyen nyers marad.
2010.01.01. 21:45
Egy új dátum
hajjaj... Ahogy elnézem több mint 1 hónapja nem írtam,
ez lehet hogy az én hibám :P
Most, hogy vége a lencse-virsli-tüzijáték-petárda-malacpersely stb időnek,
végre lett időm írni ^^ Mivel kezdjem?
Tél - hó. A kettőt egybe lehet kapcsolni, bár ez a havas dolog most valahogy
nem jött be,én legalábbis nem tapasztaltam.
Volt 1-2 zúzósabb nap, de azokon kívül semmi.
Tél van, jó idő van. Ennek örülök ><
Csak nehogy télikabátba jöjjön a húsvéti nyuszi...
Az utóbbi egy hónap felejthetetlen élményekkel teli volt, nem kérdés,
elnyerte a '2009 Legjobb Hónapja' díjat. Méltó befejezése az évnek. szuper =)
Ezenfelül 2010 (de fura leírni xD) 1.napja is fantasztikus volt.
Ráadásnak pedig a téli szünet utolsó hete szintén a legeslegjobb volt,
plusz még hátravan a hétvége :D az is fantasztikus lesz ^^ .yeah.
Úgy tűnik, 2010 egy jó év lesz. Ha a + hozzállás megvan, akkor más nem is lehet.
Leírni se tudom, mennyi minden változott 2009ben, mennyi mindenen vagyok túl,
mi mindent csináltam, hány km-t utaztam vonattal,
hányfelé jártam és kiket ismertem meg.
Tartalmas év volt, és ennél a következő csak jobb lesz. =D
2009.11.01. 15:53
Az Ősz és a Szünet
Ülök a kályha mellett, elégedetten, hogy az önéletrajzomat befejeztem és ha kinézek az ajtón, nem látom a sok diófa lombját, csak a csupasz ágakat... igen, ősz van.
A megérdemelt szünetet sikerült betábláznom, ahova kellett, oda mentem, 1szóval jóvolt :D
Bár csak a mai napon voltam kénytelen itthon maradni, nem unatkoztam.
Különben is épp itt az ideje várni a téli szünetet ^^
Addig viszont még hátravan jópár hét, néhány unalmas "sulis 7köznappal".
Nem győzöm elégszer leírni és mondani Mindenkinek:
"Ne legyél, hanem élj!" - fontos ^^
uhh, hirtelen annyi mindent akartam leírni, hogy csak ennyi tellett :P
Bármerre vagyok, figyelek hátha van valami, amiről tudok írni. Bár most sosem ott vagyok fejben, ahol testileg, ennyi hátránya van a dolognak. Azért próbálkozok. /peace 4 All\
2009.10.13. 20:58
Ha esik, ha fúj
Bár még csak kedd van, szerintem nyugodtan leírhatom, h ez a hét se a kedvező időjárásról lesz emlékezetes. Tudom, csak azért érzem úgy, h gyorsan telik az idő, mert jól érzem magam és boldog vagyok, mégis annyi mindent szeretnék tenni - fel se fogom mennyi időm van még, h elintézzek mindent. Mindennek meg van a maga ideje.
Vasárnap került megrendezésre a történelmi váltofutás, ami márcsak az eső miatt is elég érdekesre sikeredett. Teljes erőbedobással teljesített sulis csapatunk, erről úgy többet nem is közölnék. :P Ami viszont utána történt: decathlon baráti társasággal. sohajobbat :D
Minden nap egy 24órás szakasza a várakozásnak. Még ha éppen jó is történik, mindig a következő alkalomra várok. A hiány egy rossz érzés, viszont az a jó, ha van.
Ha nem így lenne, rég rossz lenne. Mégis az lenne a legjobb, ha néha elszállna az idő.
Eltűnnének az unalmas napok/órák/percek és csak az "élet habos oldala" maradna.
Fáj a lét, a létezés,
A lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen,
mindez azért, mert nem vagy velem./Meg Cabot/
Unalmas a nap, ha nem azzal töltöm, akivel szeretném.
Akivel minden percemet boldogan tölteném.
Figyelmen kívül hagyok minden mást és nem törődöm semmivel.
<odafigyelek, de nem könyvelem el magamnak>
Így is lehet élni.
Ha már legutóbb olyan keveset írtam, most írok 1 kicsit előre is:
csütörtöki napom is elég érdekesnek ígérkezik. Színház szeretett osztályommal. Haverommal olyan éjféltájt hazaérünk. xD Izgiiiiii
2009.09.09. 20:27
Bukfenc
"Rossz nem lesz az biztos."
Rossz??? Hát én komolyan hülyének érzem magam. Azisvagyok. ^^
Ennél jobb nem is lehetett volna. =D Olyan változás jött így a sulikezdéssel együtt, ami felforgatta az életem. Ismét. =) És most boldog vagyok, bár ezt már sokszor átéltem.
Most viszont eszem ágában sincs elfelejteni ezt az érzést.
Keddi nap: jó volt. :D Szombat: csak jó lehet. :D Ajánlom is, hogy jó legyen.
A új tanárok, akik vmien órát kénytelenek tartani szeretett osztályomnak, jófejek. ^^
Ez jó. plusszpont >< Tesióra, kémia, fizika... oooh, áj láv jó my szkúl XD
Ma szerencsém volt (meg időm), így kitekerhettem a közeli tó mellé gondolkodni kicsit zenehallgatással egybekötve. Nem zavart senki! xd kész csoda ^^
beszereztem egy Fantát, myVip-re rögtön fel is küldtem és a téma gyönyörű xd
Legalábbis nekem tetszik ^^ Ajánlani tudom csak.
Lehet ez most ilyen rövidre sikerül, de nem írok többet. Lesz még alkalmam írok. peace
Szólj hozzá!
Címkék: blog élet myvip óra fanta boldog kilex szeptemberfeszt
2009.09.03. 20:23
Azok a 7köznapok
A nyár alatt már majdnem elfelejtettem milyen érzés minden hajnalban felkelni, inni egy teát, majd a napkeltében elindulni suliba. Mikor elindulok már 100%os teljesítőképességgel máködök, a vonatúton pedig mindig történik valami, szóval nincs unalom.
Kemény 2 nap kellett, h visszarázódjak az iskolai életbe. Leszámítva, h 1 tavalyi könyvemet nem találom, - ami kéne - azon kívül minden jó úton halad. xd
"Kész öngyilkosság.
Minden egyes Veled töltött perccel
szívem egy darabja foszlik szét...
Vajon készen állok a halálra?"/ kivételesen saját /
Megéri gondolkodni? Megéri olyan dolgokkal foglalkozni, melyek már értelmét vesztették?
Most találtam egy frappáns idézetet, ami pont illik a hangulatomhoz.
“Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik.
De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra,
hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.”
/ Helen Keller /
Most is ez történt. Illetve folyamatban van. Lehet már a kilincset fogom, csak nem akarok sehova menni? Kitudja... Elfelejtem most az érzéseket. Rajtam az álarc.
A hétvégén egy évi rendszerességgel megrendezett esemény lesz. Nem egy nagy dolog, de mindig jó szokott lenni. Ismét itt a SzeptemberFeszt :D Tavalyhoz képest annyi változás történik, h társaság lesz. ^^ Rossz nem lesz az biztos. ;) =D
Mára ennyi. Minden érzésből rakok el egy keveset a következő bejegyzéshez. byebye
2009.08.30. 10:43
1 év, pár hónap, sok hét és még több nap
Tegnap volt 1 éves a blogom. Terveztem, h fogok írni, de mivel a napom egy váratlan fordulattal ismét másképp alakult, mire hazaértem, már nem tudtam írni. Nem baj, az a kevés dolog, amit leírok ráér most is. ^^
Röviden a tegnapról: elképzelhető, hogy a neten tévesen közzétett WCG-re nem tudtunk elmenni haverokkal - mivel nem is volt. >< Helyette irány soroksár, Decathlon. Egy hely, ahol bármikor jól tudja magát érezni az ember. Nemsokkal később csatlakoztak hozzánk páran, így lejöttünk a városból és csaptunk egy újabb "pipázós garázsbulit". Köszi Mindenkinek ^^
Az meg, hogy még a korai órákban benéztünk az OSG-re, nos: sok élmény nem volt, mivel jöttünk is el azonnal. Másoktól viszont hallottam, h kib*szott jó volt. :D
Röviden az elmúlt évről: nem emléxem, hogy lett volna sok olyan napom, hogy sehova ne mentem volna. Unatkozni is csak ritkán volt időm. Volt hogy csalódtam, volt rossz kedvem, voltam szomorú és vidám. Beteg is voltam (nem1x), allergiás, szédültem és fáztam. Történtek jó dolgok és még jobbak, éspersze rosszak is.
Ami számít: most élek, jólvagyok, 2 nap múlva újabb '1 év' veszi kezdetét. Remélem sok újdonság és tennivaló lesz. Sajnos komment 1 db sem érkezett, de ehhez no comment. ><
Vegyesfelvágott: max 5 napon belül birtokomba kerül 1. mangám, a Death Note. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Iszonyatjó :D
Többször is tartottunk 'pipatalit'. Akik ott voltak: köszi és köszi, h voltatok. ^^
Remélem ha még 1 vagy akár több évet kihúz a blogom, ugyanúgy fogok írni.
Majd elválik. Ugyanúgy, mint minden. Idővel.
2009.07.21. 21:43
Ismételten..
Ideje lett volna megszoknom, hogy bárhogy/bármit is cselekszek, az esetek nagyon kevés részében végződik jól a mese. Akárhányfelé is szakadnék, bármennyi időm lenne, akkor se lehetne az enyém, amire vágyok. Mert sajnos egy olyan világban élünk, ahol a bármilynemű kapcsolatoknak 1000+1 dologban kell megegyezniük; és ha akár csak 1 is nem stimmel, akkor máris nem lehetünk azzal, aki szeretünk.
Minden kezdet nehéz. Sokszor nekivágtam már sokmindennek. Most is úgy éreztem, hogy 'navégre' : közel a jó . De nem... Ismételten elestem, feküdni fogok. Nehéz lesz felállni. Pedig muszáj lesz. Van, hogy van aki segítsen. Hogy most lesz-e. Kitudja?
Holnapra már van programom, sőt: egész hétre. Biztos jó lesz, ebben nem kételkedem.
Viszont lesz ami belülről kaparjon, nem csak 1felől - és így... nehéz jól érezni magad, bárhol is vagy, bármit is csinálsz.
×Rövid, de tartalmas szöveg szerintem. Lesz folytatása. létezik 1 szó: szeretlek ×