Az ember nem 1ik napról a másikra válik felnőtté. Úgy gondolom, attól lesz valaki felnőtt, hogy amit gondol, azt ki tudja mutatni tudatos cselekedeteivel. Nem amit érez, hanem amit gondol. Ha jól számolok, amióta 2009et írunk, azóta tudatosan cselekszek. Viszont nem mindent mutatok meg magamból. (perverzgondolkodásRulez) XD
Viccet félretéve, csodálkozok rajta, hogy még ilyenkor is a hülyeségen jár az eszem...
Pedig jelenleg nem áll valami fényesen a helyzetem. Még akkor sem, ha nagyon úgy tűnik. Bármit is teszek, én rosszul járok <oké, ez nem zavar, leszarom>,
de mást is megbántok, akit nem szeretnék, pedig semmi rosszat nem tett.
Úgy voltam vele, hogy inkább én szenvedek, minthogy másnak rossz legyen.
És ezek nem üres szavak. Az, hogy visszakapom-e valaha egy részét is ennek; nos, szerintem vagy már visszakaptam, vagy folyamatosan kapom, mert annyira tragikus nem történt velem, csak nagyon sok rossz. Ez konkrétan engem nem izgat, túlélem, de most, hogy megbántok valakit, ez nem így lesz. Igazából foggalmam sincs, mi lesz.
A végét tudom: én leszek a balfasz, és meg is bántok 100% valakit. Azt, hogy mikor és mennyire: ez tőlem függ. Semmikor és semennyire nem akarok megbántani senkit.
Ezt azonban már most bebuktam. :( Mélypont következik. Érzem.

Ami miatt az egész történik, arról még nem beszéltem.
Talán mert semmit nem tudok beleképzelni a jövőbe?
Lehet, hogy sokkal jobb lesz. Nekem. Másnak viszont rossz.
Nem fogok saját magamnak jót tenni azzal, hogy másnak fájdalmat okozok.
Pedig az ösztöneimre kell hallgassak. Mindenkinek az ösztöneire kell hallgatnia.

Az a szív, mely sokat szeret, sokat szenved.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Rendben, ezt most találtam. Igaz rám. Elfogadom, rendben van. Nem tehetek ellene semmit. Ilyen vagyok. Mondták már sokan. A világban már jónak lenni is rossz?

Sokan hordozunk olyan sebeket magunkban, melyeket nem gyógyít az idő.

Müller Péter

Az idézetek nagy részével nem értek egyet, most azonban azokat válogatom be, amiknek igazat adok. Fél év telt el egy fájdalmas pont óta az életemben,
azóta is érzem a nyomát. Talán ez örökre így marad? Kitudja...

Nagyon remélem zavaros életszakaszom véget ér,
most azonban egy időpróbát kell kiálljon két szív,
melyek talán már hosszú idők óta egymáséi...

Már nem figyelem mien időközönként írok.
Nem is izgat. A nyár, mint az az idő, amit mindenki arra fordít,
amire akar [ (vagy nem) xD ] , olyan dolgokkal szembesít,
amikben volt már részem, 1szerre viszont eléggé feldúlhatja
az ember gondolkodását.
Szobámon egyre jobban látszik, hogy dolgozunk rajta. Remélem a végeredmény is legalább olyan jó lesz, mint a tervek. A pipát meg már most kinéztem, de csak akkor lesz meg, ha már kész a szoba. ^^
A mai napra tervezett délutáni pingpongozásból semmi nem lett. Elindultam itthonról szép, nyárias öltözékben. 6 perc sem telt el és zuhogó esében sétáltam Pilis "központja", a Penny felé, majd elhülyültük az az "esős időt".
Heti programom már ismét megvan, mászkálhatok össze-vissza 1000rel.

Ismét sürgetnek, írnak majdnem 20an msn-en .
(Bár ez még csekély mennyiségnek számít.)
Most pedig szép angolosan távo..

Sokszor előfordul, hogy amit az ember eltervez, nem épp úgy sül el, ahogy kéne.
Ez persze rossznak hangzik, de én most más szemszögből nézem ezt.
Lehet, hogy ami el lett gondolva, nem úgy történik, viszont a változás, a kihívás jól is elsülhet. Sikerült vagy 1 órát elbeszélnem ma összevissza telefonálással.
Amit viszont szerettem volna, az megtörtént, sőt még sokkal több is lett belőle.

Elkezdődött a nyár, sőt! immár tart egy ideje. Belegondolni se merek mennyi minden fog történni. Lesz idő foglalkozni azokkal a dolgokkal, amikre suli közbe nincs idő.

Mára sajnos csak ennyit írok, mert elég későn értem haza és hiába van nyár, még 6 napot ledolgozok ebből a hónapból. tömör búcsú: jóéjt, ennyi ^.^
 

nosigen... Örülök, hogy végre a saját ágyamba térhetek nyugovóra az este. AMinek mégjobban örülnék, az viszont az lenne, ha ezt az 5 napot újra átélhetném, mert 1szerűen leírhatatlanul jó volt!!! =) IGEN, erre vártam. Amikor megnéztem a Camp Rock-ot, azt akartam, hogy legyen egy hely, ahol így elvan mindenki.
Most ez történt...
Kedden, amikor kiértünk pár ismerős arccal a gyülekezőhelyre, még nem is gondoltuk, hogy mennyi minden fog történni azzal a sok új emberrel, akiket láttunk. Már az első fél órában meglepetés ért. Volt munkatársam, és régi jóhaverom szintén ugyanabba a táborba ment, ahol voltam, így tehát majdnem 1 tucat új arc körébe csöppentem.
Már az odafele tartó utazáson is kiderült, kikből fog állni a csapat.
Amikor megérkeztünk a táborhelyre és lepakoltuk a sok cumót az aszfalt közepére, akkor még nem is sejtettem mennyi új emlékkel hagyom majd el, ugyanazt a helyet.
...és ma, amikor kiléptünk csomagjainkkal a kapun, olyan érzés futott át a vénáimon, aminek örültem ,hogy megtörtént velem és jó volt, hogy ott lehetettem. Mégis rossz volt; nem volt kedvem elhagyni azt a helyet, a társaságot.
4 éjjel, több alkalom a strandon. Meleg, napsütés, hideg és eső. Szél és pia, szabályok, és szabálymegszegések.
Ki ne hagyjam azokat a fantasztikus estéket, amiket a többiekkel elhülyültünk. 1000+1000 beszólás, oltások, vacsora csata, kúltúrált viselkedés az étkezések folyamán és még sorolhatnám mennyi minden történt azalatt az idő alatt.
Az biztos, hogy ezt a hetet nem fogom elfelejteni, míg élek.

Meg persze figyelembe kell vennem, hogy még a holnapi nap hátra van.
Részletekről még semmit nem tudok, csak abban reménykedem, hogy jó lesz és egy szuper vasárnappal zárul ennek a fantasztikus nyárnak az 1.hete. :)

Már nem tartom számon, hogy mikor írok. Igazából azt se tudom, honnan a fenéből jött ez a cím. nademind1...
Kezdjük a régebbi dolgokkal.
1 nappal a Kinizsi 100as túra előtt útitárs-barátommal felkerestünk pár boltot, hogy bevásároljunk a nagy napra. Másnap korán keltünk, nagyon. xD Kereken 7kor már óton is voltunk, 20km-ig fel se fogtam mibe vágtunk bele.
Csalódtam sajnos. Nem kicsit, nagyon. Délután 2től már egyedül kelett haladnom előre, egy olyan terepen és rendezványen, ahol még soha nem voltam. Olvastam róla jópár szép és kedves dolgot. A legtöbb mondat, amit visszahallottam: "jövőre soha" ...
Velem ez nem így lesz. Jövőre ha beledöglök is teljesítem a távot. Most csak 85km-ig jutottam. Első alkalommal. Időm még volt bőven, és az éjszakai gyaloglás részénél is volt társaság, akikhez csatlakoztam. Elindultunk, de minden lépésemnél csak annyit vettem észre, hogy Ők valahogy nagyobbat lépnek. A fejlámpáik fénye egyre meszebbről világított. Hangjukat elszórtam hallottam csak. Lépéseik viszont még pár percig visszhangoztak fülembe. Majd jött a monoton emelkedő. Már szinte vánszorgás-tempóban 'haladtam'...Eltűntek. Hátranéztem. Se mögöttem, se előttem, semmi fény. Mindenki eltűnt. Lekapcsoltam a lámpámat, leültem az ösvény mellé, és vártam. Azóta se tudom mennyi idő telt el, sokan elhaladtak melettem. Én mindenkit leráztam, hogy nincs semmi bajom. Majd egy idő múlva visszabangukoltam az utolsó érintett ellenörzőponthoz és megvártam, míg visszajuttatnak Pestre...
Mára már a "nagy kaland" harci sérüléseiből semmi nem maradt, mégis az emlékek minden egyes lépésnél megmaradtak bennem.

A túra utáni hetet sok meséléssel töltöttem, ettől eltekintve viszont ugyanolyan szokványos volt, mint a többi. Viszont a vasárnap... ^^ Hétfő pünkösd volt, szóval:

Elég borús idő volt szombaton, nem is mentem sehova, csak délután egyik barátommal lakóhelyemen mászkáltunk. Egy gyors temető-érintés után mindenki ment a maga útjára. Ez volt az előzmény.
Vasárnap: Elkönyveltem magamnak életem legjobb vasárnapját. Már jópár napja ígérgettem és meg volt beszélve, hogy felmegyek Pestre.
1x van egy évben gyereknap. Hát ez, tényleg az volt. =D Esőben értem ki, szinte senki nem volt a helyszínen. A vége az lett a dolognak, hogy éjfélre hazaértem, jópár órás hülyülés, mászkálás után. Élveztem :) <I Love Éjszakai Élet>

Megint egy pár munkanappal egybekötött kicsit tanulással dúsított utolsó hét egyike következett az iskolában... majd jött a Szombat. :D

Készültünk már egy ideje a Bravo díjátadóra. Természetesen mire felértem Pestre, már a vonatból látszott, hogy esik... -.-" Gyorsan szálltam le a vonatról. Ami viszont ekkor történt, azt nem felejtem el. o.o Fenntmaradt a vonaton a pulcsim. :(
Mire eljutottam a Nyugatiba, már hűlt helye volt a vonatnak, így még mindig pulcsim gyásza tart.

Ezekkel az ézrésekkel fekszek most le. Viszont: ×JÓ VOLT× :)

.:'1.rész':.
Majd' 3 hónap eltelt... Sokminden történt, de ugyanott állok megint, mint "legutóbb"...
¤ változás is történt, mint mindennel folyamatosan
¤ rakatnyival több ismerős vesz körbe
¤ sok 'lényről' kiderült, hogy barátom-e vagy ellenségem
¤ svéd barátom, akivel tartom a kapcsolatot: vele is ugyanazok a dolgok történnek meg, mint velem, igaz kicsit másképp és jobban, de ez van.
.:'2.rész':.
05.10. - Előző éjjel se voltam túl jól, viszont a Dolina túrára. (mint minden évben) most is muszáj volt elmennem. Így igaz, hogy nem túl jó állapotban, de teljesítettem haverommal a túrát. Volt eltévedés is, felesleges várakozás, strand, csajok meg pihi...
.:'3.rész':.
de ez a pihi se ért sokat, sőt, csak rosszabbodott a helyzet.
05.11. - ma már úgy keltem fel, hogy "na akkor a suli kimarad"... irány az orvos, egybekötve a vásárlással. Így történt, hogy 3 óra várakozással együtt az egész délelőttöt sikerült elpazarolni...

Hol is kezdjem? Itt ülök a gép előtt. Mily meglepő megint... Tejszínhabos "kólát" iszogatok. Csak azért próbáltam ki ma, mert ma: ma van. xP Velem nem történt semmi érdekes, péntek13 se volt egy nagy szám, sőt: utóbbi 2 napom több mint jól telt egy kedves barátommal. Mindent sikerült elintézni, eddig viszont úgy néz ki, a 7vége unalommal fog eltelni.
Rossz hír. Vagy nem. Majd mindenki eldönti.
Utolsó bejegyzés. 1enlőre. 1 hónap múlva visszanézek, akkor is péntek13 lesz: majd kiderül minden...
Ezt sajnos meguntam. Jó érzés volt írni. Kaptam jót is. Érdekes: rosszat nem.
A meglepetésekből ennyi pont elég, köszönöm mindenkinek, akinek volt annyi türelme, hogy olvassa a *rosszjelző* írásaimat...

Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket.

Paulo Coelho

Igazából nem tudom megmondani, minek írok még mindig, hisz én nem sok értelmét látom. <Esetleg ha van valaki, akinek jobb a szeme, küldhet mail-t.> ^^
Személyes okok miatt nem írtam, viszont nem érkezett sürgetés az írással kapcsolatban.
Abbahaggyam? Még nem. Amint lejár az időm, nem fogok írni. Addig viszont...

Változások?
A héten megint sokminden történt. Megismertem pár új arcot, sikerült eljutnom fodrászhoz és ma reggel fél10kor reggeli torna alkalmából megtiszteltetést kaptam 3 mázsa fa felaprítására xD ×BodyBuilding4Ever×
Megint szar a myVIP...szokás szerint nem lehet képet feltölteni... Néha már unalmas...
Mai tippem:
Sós chips után ne mosd meg az arcod meleg vízzel. ^^

Mit is csinálok?
Képeket szerkesztek, videót csinálok, msn-ezek 7 emberrel, zenét hallgatok, teát csináltam, rajzolok és közben leterhelem a gépemet... xP
Közben 9re nőtt a beszélgetőartnerek száma, képeim jönnek-mennek, a Media Playert percenként indíthatom újra, mert mindig mást akarok hallgatni...

...és tényleg. Abba kell haggyam. Ez már nem olyan, mint rég. Már csak unalomból írok, ha nincs más dolgom. Régen az első volt a blog...mostmár majdnem utolsó.

Úgy álljunk az életben, mint a kemény szikla az örökké háborgó tengerben: szilárdan és elmozdíthatatlanul.

Hazrat Inayat Khan
 

Február 2. van. Egy hétfői nap áll mögöttem.
Mostanában annyi mindent mondok, aminek következménye van, hogy lassan abba kéne hagynom a gondolkodást és hallgatni másokra. Akkor viszont nekem nem lenne jó.
Várok. Mindig csak várok. Utolsó eset, hogy ezt teszem, mert tudom: van értelme.
Ha netán felesleges: én meguntam. Nem leszek többé ez a kedves kisfiú, akit sodor a folyó. Új társaságok; mindenki, aki ismert: félreismer és sok cselekvés feleslegessé válik. Új gondolataimat még nem szabad eleresztenem. Lehet nem is fogom.

Rajzaimon próbálom kifejezni mindazt, ami foglalkoztat. Ez nem jó szó rá, de ez van.
A betegség kiüti az embereket helyükről, és még/már talpon vagyok. Nehezen leszek beteg. Ha az is leszek, nem magától a betegségtől, hanem a beáramló érzésektől.
Régi ismerősök újra megtalálnak, keződik a tervezgetés. Én már nem megyek sehova.
Ahova hívnak: oda megyek. (Ezzel kb. azt mondtam, hogy nem megyek sehova.)
Várok és várok...és várok, várok. Várok...

Fülembe szól az AFC. Ülök a széken, dobog a szívem. Nézem a monitort és nem tudok mást csinálni. Lebénultam. A bal kezem itt leng melettem a szék alatt...
Hogyan válik 1 nap alatt 2 "majdnem különböző" életét élvező emberből áldozat?
Hát így. Ahogy történt...
Egy élet. Egy nap. 24 óra leforgása alatt nagyon sokminden változhat. Változtam.
Vártam, hogy kapjak egy akkora pofont az élettől, ami kihozza az ediggi rosszat/rossz tapasztalatokat/fájdalmat. Most megkaptam. Nem ám egyet, egyszerre többoldalról csapott fejemre az élet keze. Mi lettem? Nem írom le. Majd kiderül. Minden szépen sorba.

1 hét alatt történt csak annyi minden, ami 3 évadnyi Barátok Közt-ben. Amit nem nézek már elég régóta. Holnapi napom...húhhh... Minden lesz. Éppezért:
Vasárnap jövök szerintem. Ahogy magamat ismerem.