Annyira sohasem szabad az ember, hogy oda mehetne, ahova akar. Sohasem voltam annyira szabad, hogy oda mehettem volna, ahova akartam. Szabad volt oda mennem, ahova mennem kellett.

Jorge Semprún

2008 nálam az az év, ahol elkezdtem élni. Sokminden történt velem, ami előző éveimben sosem volt még csak kilátásban se. Bár az "új évet" én inkább a nyár elejére tenném, mert a suli, 9. osztály valljuk be, az még eléggé év végének számít. Nyáron végülis sikerült mindent megcsinálnom, amit akartam. Kialakítottam a stílust, ami azóta is kísér utamon.
10.osztály: sok az új tanár, mi is öregedtünk, meg komolyabbak lettünk, ugye... xD
Remélem sikerül a most következő 2 hetemet, mert nagyon egybefolynak a teendők meg minden más, amit meg kéne, és meg kell tennem.
Vannak, akik olyan életmódot folytatnak, hogy bárhova mehetnek, ám emellett sokmindent elhanyagolnak. Nekem sincs sokkal több tennivalóm, mint másoknak, csak én nem hanyagolom el a többi dolgomat. Ezért tűnik úgy, mintha én lennék a perpetum mobile...
Amit pedig mutatok magamból, az ennek a hatása. Vagy ennek a kiváltó oka? Ki tudja.
Még én sem tudom. Az is lehet, h mindig más. Mint egy körforgás a tettekkel.
"A Tettek Körforgása"
Najó, azért könyvet nem fogok írni. Csak most úgy gondoltam, h ezt ki kell emelni :)
Ma egy embernek nagyon hálás vagyok, egy lánynak természetesen. :)
Jót is cselekedtem, megkíméltem magam 2x is. 2 embert felvídítottam, 1et legyőztem.
Megint egy másikat megaláztam.
Ezeket az adatokat pusztán azért nem írom le minden alkalommal, mert kiszámíthatatlan a számok aránya. Akkor most minek írtam le? Azért, hogy tudassam, lenne mit számolnom, lenne mivel foglalkozzak. Lenne sokminden amit tehetnék, de nem teszek. Megint vannak olyan dolgok, amiket kéne, de nem tehetek meg. Amit pedig nem szeretnék, azt meg ugye logikai alapon: nem teszem meg.

Sikerült a gondolat-folyamomat egy pár sorral bővítenem. Ennek én nagyon örülök.
A baj csak az, hogy olyan körülmények közepette tör ki belőlem (a Névtelen Költő,
a Szabadstílusú Mágus...meg még sorolhatnám), amit senkinek se kívánok.
Mert "...a sikerért áldozatot kell hozni."
De mégis, mekkora lehet ez az áldozat?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.